Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer

A Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer az ügyintézésre várakozó ügyfelek kultúrált és hatékony kiszolgálását segíti elő: az ügyfeleknek egyedi sorszámot osztunk, majd a számkijelzők és hangjelzés segítségével tájékoztatjuk, amikor sorra kerülnek. Az ügyfélhívó rendszer a várakozás, sorban állás elkerülhetetlen, de általában idegőrlő, esetenként felfokozott indulatokba, és kiabálásba torkolló folyamatát szabályozza megnyugtató és követhető módon. Lehetővé teszi az ügyfelek előre bejelentkezésével az időpontra érkezést, és a kényelmes, várakozásmentes kiszolgálást.

A bankok, hivatalok személyhívó rendszerein túl a Procontrol TruckClienter kamionhívó és -irányító rendszert is kínál, mely a rakodásra várakozó kamionok, tehergépjárművek áttekinthető, felügyelt irányítását, hatékony kiszolgálását segíti elő: a sofőröket kijelzők, fény- és opcionálisan hangjelzés segítségével tájékoztatjuk, mikor kerülnek sorra. A TruckClienter a Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer speciálisan a logisztikai célú, kültéri felhasználású, gépjárművek hívására, beszállítók érkeztetésére készült egyedi változata.

A Procontrol magyar termékeiből a komplett rendszert összeállíthatja: sorszámkiadó kioszktól a kijelzőkön át a szoftverig.

 

Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer általános leírása >>

Procontrol TruckClienter kamionhívó rendszer >>

Clienter Simple Kit leírás

ProxerNet – ClientAccess Ügyfélfogadási rendszer területi korlátozású beléptetéssel kombinálva >>

 >  ProxerNet szoftverbemutató video >>
Tovább >>

50 cikk a listán Termék / oldal: :
Nézet :
(Jelenlegi sorrend: cikkszam)
Alapértelmezett sorrend beállítása

 Termék neve  pdf  Cikkszám   Gyártó   Nettó egységár   Raktáron 
ProxerNet 5 - LogiSoft Porta szoftvermodul. A beérkezők adatainak rögzítésére a központi adatbázisba   960142 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
ProxerNet 5 - TruckClienter: kamionhívó szoftver   960141 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
AutoGuide AG3 Töltő 10 kimenetes multimédiás tárlatkísérőhöz - 851152 - Árajánlat kérése Rendelhető
Digitális reklámtábla 61 cm (24") Samsung LH24OHBEBGBXEN kültéri monitor, Eth, hdmi, IPS, Wi-Fi, OHB24 - 390052 - Árajánlat kérése Rendelhető
WAT07-EH Töltőtáska, 30 készülékhez - 306388 - Árajánlat kérése Rendelhető
WAT07-EH2 Vevőegység fülre akasztós fülhallgatóval - 306387 - Árajánlat kérése Raktáron
WAT07-EH2 Adóegység akkuval és csiptetős mikrofonnal - 306371 - Árajánlat kérése Raktáron
Tour Guide PGS10I vevő egység - 306333 - Árajánlat kérése Raktáron
Töltőtorony pager rendszerhez, 20 helyes, eszköz nélkül, Syscall TGP-120C

- 304434 Syscall 185 955 Ft+ÁFA Rendelhető
Pager készlet, 20db-os, kijelzős, töltőtoronnyal, kamionhívó rendszerhez, Syscall TGP-200R_20C   304429 Syscall Árajánlat kérése Rendelhető
Pager készlet, 10db-os, kijelzős, töltőtoronnyal, kamionhívó rendszerhez, Syscall TGP-200R_10C - 304428 Syscall Árajánlat kérése Rendelhető
Jelismétlő pager rendszerhez, kamionhívó, Syscall SRT-8200T - 304427 Syscall Árajánlat kérése Rendelhető
Adó egység pager rendszerhez, kamionhívó, Syscall TP-2000T - 304426 Syscall Árajánlat kérése Rendelhető
AutoGuide AG3, multimédiás tárlatkísérő, audioguide   303739 - Árajánlat kérése Rendelhető
GDP3-100-V-4-T-EXT hőmérséklet-kijelző, 3db 100 mm vörös digit, RS485, kültéri   181864 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
GDP3-100-V-B-2-EXT számkijelző 3db 100 mm vörös digit, RS232, kültéri   181832 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
iPad Pro 200 Asztali regisztrációs eszköz (iPad, QR-olvasóval, nyomtatóval) - 181242 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
ITT-95 Internetes infopult, akadálymentes kialakítással   181160 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
CDP5-60-V-B-4-G számkijelző 5db 60mm vörös digit, RS485, beltéri   180830 Procontrol Árajánlat kérése Raktáron
3CDP5-60-V-B-4-G számkijelző 3sor, 5db 60mm vörös digit, RS485, beltéri   180827 Procontrol Árajánlat kérése Raktáron